Széles Csongor

« Vissza

Boldog az az ember, aki tudja hol a helye!

"Minden áldás, és dicsőség Istenünké s a Fiúé! Az erő, hódolat, tisztelet és imádás legyen Övé mindörökké! Legyen az Övé mindörökké!"

Ez az énekvers az én imádságom és dicséretmondásom a Leghatalmasabbnak, amikor eddigi életemre visszatekintek. Csak így tudok, így merek bemutatkozni, életemről beszélni, hogy közben hálámat fejezem ki. Az Úr Isten nagy kegyelme és gondviselése sok csodán keresztül vezetett és hordozott egészen mindmáig. Sokak élete, szerető, gondviselő munkája és vezetése volt Isten eszköze, hogy idáig eljutottam, és a legfontosabb, hogy a helyemen érzem magam. Ezért sokaknak is tartozom szeretettel és köszönettel.

Mert a helyemen lenni azt jelenti, hogy boldog vagyok. Boldog ember az, aki boldognak érzi magát, de a legboldogabb az, aki tudja, hogy Isten hol akarja látni: hol a helye, mi a feladata, mi a szolgálata, mi a neki rendelt élet. Visszatekintve az elmúlt 25 esztendőre az életemet egy mondatban összefoglalni úgy tudnám: „A mindenható Isten boldoggá tett!"

1980. március 8-án születtem Szatmárnémetiben, határon kívül rekedt hívő magyar család gyermekeként. Egész rokonságom a mai napig Erdélyben él. Édesapám műszerészként, édesanyám adminisztrátorként, sokat dolgozva igyekeztek a lehető legtöbbet megadni egyetlen gyermeküknek. Hitben neveltek, ahogyan ők is szüleiktől tanulták: ez az életben az egyetlen lehetőség az igazi boldogulásra. Hét éves voltam, amikor ők a jobb és szebb élet, jövő reményében Magyarországra érkeztek. Kilenc hónapig, amíg útlevelem nem rendeződött rokonok neveltek. Aztán újra születtem, hiszen kilenc hónap után, 1989-ben találkoztam szüleimmel immár Magyarországon. Akkoriban ők Budapesten dolgoztak, én pedig Rakamazon szüleim szerető és gondoskodó barátainál laktam, itt folytattam második félévtől az általános iskola második osztályát. Aztán szüleim otthagyva a fővárost leköltöztek, és Rakamazon kezdett új életet a család, amely nemsokára gyarapodott egy fővel, a húgommal. A semmiből építkezve indultunk, hiszen mindenünk odaát maradt. Az élet nem volt könnyű, de végre együtt voltunk. Itt jártam ki az általános iskola hátralevő éveit. Itt tagolódtunk be a Tiszanagyfalui Református Egyházközség életébe. Itt jártam először hittanórára, itt konfirmáltam, itt kezdtem el ifjúsági órára járni, itt ismertem meg az Úr Jézus Krisztust, életem Megváltóját, itt ismertem meg a feleségemet, itt házasodtunk össze, és itt kereszteltük gyermekünket 2005. április 24-én.

Az általános iskola után tanulmányaimat Debrecenben a Református Kollégium Gimnáziumában folytattam. Életem meghatározó részévé vált otthoni gyülekezetem mellett a "refi". Az osztálytársak, barátok, a tanárok, osztályfőnököm, a vallástanárom, a bibliakör vezetőm mind-mind nagy hatással voltak rám. Abban hogy elindultam azon az úton, amely a lelkipásztori szolgálat útja az Úr Isten sokakat felhasznált. Így kerültem érettségi után a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre. Immár ötödik évem volt a Kollégiumban, és egészen tízig meg sem álltam. Hiszen hat éves teológiai tanulmányaimat itt fejeztem be Debrecenben. Kápláni vizsgámat 2005. júniusában tettem le sikeresen. Azt követően segédlelkészi évemet a teológus ifjúság közösségében, ifjúsági vezetőként, szeniorként töltöttem be. Gyarló emberként, Isten vezetésére hagyatkozva pedig ide vezéreltettünk családommal együtt, hogy a Nagytemplomi gyülekezet közösségében szolgáljuk az Urat. A Nagytemplomban 3 évi szolgálat után az ifjúsági munka területére kaptam felkérést, elhívást. Biztosan tudjuk, itt a helyünk, Isten mindvégig csodásan vezetett, minden úgy alakult, hogy az a mi javunkra és mások épülésére is szolgáljon. Ezért vagyunk boldogok, ezért mosolygunk sokat, mert Isten megajándékozott az Ő szeretetével, és ezzel szeretnénk élni mások javára, Isten dicsőségére!

Életem vezérigéje, amelyet konfirmációm alkalmával kaptam a 32. Zsoltár 8. verse: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok rajtad, lesz a szemem." Így érzem magam vezetve az életben. Így vettem feleségül, az Ő tanácsára figyelve Mészáros Ágnest 2001. július 7-én. Az Ő áldása volt Abigél kislányunk születése 2004. december 20-án, valamint Ágnes kislányunk születése 2006. szeptember 7-én. Minden javunk, örömünk és bánatunk az Ő kezében van, és ezután is szeretnénk Őrá figyelve élni, szolgálni, munkálkodni.

Isten áldja meg a Nagytemplomi Gyülekezetet, benne a Nagytemplomi Ifjúsági Gyülekezetet!

Széles Csongor

« Vissza